Csodálatos gyógyulások

*

Problémáim voltak, ezért kerestem fel Hegedûs Máriát. Éjszakánként állandóan felébredtem, egy olyan késztetést éreztem, hogy valahová mennem kell, valamit csinálnom kell.

Sosem tudtam kipihenni magam, jóformán csak a hajnali és a kora reggeli idõszakban tudtam pihenni. Az elmúlt idõszakban olyanokat tapasztaltam, hogy ha valamit megterveztem, amit szerettem volna kivitelezni, az utolsó pillanatban mindig meghiúsult. Nem tudtam elképzelni, miért van ez így.

Néha az is problémát okozott, ha valaki rám mosolygott. Bennem ez ingerültséget, egy rossz hatást váltott ki, holott az ellenkezõjét kellett volna éreznem. Ez mindig váratlanul tört rám, sosem tudtam, hogy miért. Elõfordult olyan is, hogy hirtelen haraggal válaszoltam valamire. Éreztem, hogy nem azt kell válaszolnom, mégis mondtam. Nem tudtam elképzelni, miért mondom ezt.

Kiderült, hogy ez az indulatos viselkedés nem az én tulajdonságom, egy szellem volt rajtam. A szellem elengedés szertartása keretében Hegedûs Mária ezt a szellemet a túlvilágra segítette. A szellem elengedés folyamán csodálatos élmény volt számomra, amikor éreztem, hogy a hátamból, a testembõl mintha kijönne a feszültség. Úgy éreztem, mintha a testem kisimult, kiegyenesedett volna. Mintha eltûnt volna testem „homorúsága”. Ez nagyon kellemes érzés volt számomra.

Szeretném megemlíteni egy régebbi élményemet, ami az anyukámhoz kapcsolódik. Anyukám beteg volt, Gyõrben volt kórházban, én Budapesten laktam. Egy vasárnapi napon történt, délután hat órakor, olyan érzésem volt, mintha az anyukámmal beszélgetnék, mintha nem ott lennék fizikailag, ahol vagyok. Egy nagyon kellemes környezet vett körül, fényesség, itt beszélgettem anyukámmal, aki már hosszú évek óta nagyon súlyos cukorbeteg volt, lábujjait csonkolták, sarkába protézist ültettek. Anyukám megkérdezte tõlem:

„Miért szeretnéd, hogy visszamenjek?”

Akkor még nem értettem, hova akar õ visszajönni. Ragaszkodtam hozzá, mondtam neki, hogy jöjjön vissza, mert szeretjük õt. Erre õ ezt válaszolta:

„Látod, nekem nagyon fáj a lábam, én már nem szeretnék visszajönni. A testvérem is ilyen beteg volt, nem szeretném megélni, hogy olyat csináljanak a lábammal, mint a testvérem lábaival.”

Erre azt mondtam, hogy akkor inkább maradjon. Ekkor éppen a számítógép elõtt dolgoztam, rendkívül furcsa érzésem volt. Felhívtam a bátyámat telefonon, aki anyukámnál volt a kórházban. Bátyám elmondta, hogy másnap egy kúrasorozatot kezdenek, anyukám jobban lesz. Késõbb tudtam meg, hogy vasárnap, hat órakor, amikor ez a furcsa jelenség történt velem, anyukámat akkor próbálták újraéleszteni a kórházban. Anyukám akkor távozott az élõk sorából. Akkor még nem tudatosan, akarva-akaratlanul, de elengedtem õt, valószínûleg így sikerült elmennie a túlvilágra.

Számomra ez egy igazolás volt, hogy a szellem örök, a szellem örökké él, sosem hal meg.

Köszönöm szépen!